Szalagavató? Hát...

2012.12.01 12:01

A tegnapi nap a finom kategóriás katasztrófába sorolható. 
Kezdődött azzal, hogy körülbelül 4 óra alvás után épp hogy felkeltem és betoltam egy fél szendvicset, indulhattunk is. 

Még szerencse, hogy kocsival, mert hatványozottan fáradt lettem volna. 
Először is be kellett mennünk a cipészhez a kész cipőkért, amiket még múlt héten vittem le készíttetni. Oké, nem nagy cucc. Ez után jött egy kis extra, mentünk anyuival fodrászhoz, de naná, hogy én csak kísértem végül, szóval nem csináltam mást mint ültem és vártam míg Ő elkészül... 

Ez után jött a neheze, nagyanyámat felszedtük otthon, és go várásolni (mert neki folyton vásárolhatnékja van, bár tudnám hova tömi azt a sok kaját...) 
Ásványvizet (zsugorral) nagy szatyrok, kb 2 óra alatt meg is voltunk, pedig CSAK két boltban jártunk amik közvetlen egymás mellett vannak. 

Mert hogy ő mélázva vásárolgat... (amikor rászóltunk még előző nap hogy sűrű a programterv nagyi, írd össze mi kell) és még így is mi szóltunk rá anyámmal, hogy amúgy ez nem kéne? Meg ez? Mert hogy minap azt mondtad kell. Jaa tényleg... -.-'

 

Na de ezt is sikeresen letudtuk és go haza. Kb annyi értelme volt mint mint TVben a "hangyacsatát" nézni (gy.k.:amikor nincs adás), mert háromnegyed óra alatt annyi időnk maradt, hogy átöltöztem, főztem egy kávét, fellestem netre és csókolom.

Azt hittem végre kezd értelme is lenni majd a napnak, DE nem. Nagy csalódás.

Csak egy óra volt amíg beültünk és vártunk, mert 16:00-ra már ott kell lenni ˘˘ De persze hogy csak Öt utám pár perccel kezdik el a műsort. Miért is ne...

Végre elkezdődött az egész, első osztály áll sorban hogy feltűzze ofőjük a szalagokat, az Osztályfőnöknő összeöltözött a lányokkal is csak azért picit csinosabba, szépen berakott haj minden.

Ehhez képest öcsém osztályfőnöke úgy nézett ki, mintha épp óráról jött volna ki hogy "ezt is letudja" -.-' lapos lófarokba csurizott haj, ferde kockamintás blúz idétlen színekkel. Látszik mennyire szereti az osztályát, vagy mennyire érdekli...

Ez után következett az a sok, ami másoknak, főleg a mai generációnak nem megható, de engem szíven ütött amikor megláttam, hogy egy Seal számra bécsikeringőznek. Azt hittem leesek a székemről, hogy ilyen nincs. Oké, lassú szám, régi sláger miegyéb, de a régi kultúrát miért kell a "modernebbel" összekeverni? Lehet túlreagálom de nekem ez nagyon nem jött be.

Ez volt az egyik osztály műsora. A következő öcsmék voltak, de mit ne mondjak itt is meglátszik, hogy az ofő szart bele mit csinálnak. Putris műsor, minimális idióta humorral és csak pár kiemelt embernek volt főbb szerepe, nyilván a klikkek...

A következő osztály nem csinált semmit, csak képösszevágásra meg zenére körbeültek a színpadon.

Az utolsó osztály volt valamennyire értékelhető, mert jópofa volt és jól összeállítva, még ha nem is annyira kidolgozott mint más, de minden a helyén volt, az tetszett. De ennyi.

És ennyiért nekem valahogy nem érte meg 3 órát ülni egyhelyben.

Hazaértünk végül este nyolc körül, hulla fáradtan (még mindig mázli hogy kocsival voltunk mert tuti ruhástól borultam volna az ágyba.)

Sajnálom öcsémet mert ilyen igénytelenül összeállított szalagavatót még nem láttam. Voltak jó pillanatok, szó se róla, de hogy a 75%-a értékelhetetlen volt az fix...