Mostanában elégé divatba jött egy új módi a szerepjátékos oldalon, ahol admin vagyok, és teljesen értetlenül állok a dolog előtt. 
Egyre többen veszik arra a bátorságot arra, hogy közöljék egyes emberekkel, hogy bocs, nem írsz jól. Már, még, most stb. teljesen mindegy, az üzenet tartalma a lényeg. 
Lehet édes körítést adni hozzá, lehet finoman kezdeni, a lényegen EZ nem változtat. 
Nem először hallom ezt és nálam most telt be a pohár! 
Lehet azzal példálózni, hogy a kritikát meg kell tanulni fogadni és nem meghatódni rajta, de más a kritika és a bucsmolás, más az, ha valakit ösztönözni akarsz és fogadja a véleményed vagy csak úgy érzed neked ezt el kell mondanod. 
Nem kell! 
Sok esetben az a hajtó erő, hogy magából indul ki az ember, és nem gondol bele abba, hogy ez hogyan lesz hatással annak, akinek címezi a dolgot. 
Értelmetlennek tartom egy olyan emberrel közölni, hogy nem ír jól, akiért "százak" rajonganak, (vagy ha még ismertebb íróról beszélünk akkor ezrek) olyat írni neki, hogy bocs, régen jó voltál, de ma már nem vagy az. Egy kezdővel sem érdemes a semmiből ezt így nekivágni. 
Azok, akik ezt teszik, NEM kérem tőlük, hogy nézzenek magukba, és érezzék át a helyzetüket, mert ezt nyilván megtették, és jóhiszeműen azt gondolták ó engem annyira nem hatja meg lehet ős sem fogja, sőt lehet majd ösztönzi. 
Nem... nem fogja! Ezzel csak még inkább elveszed a kedvét, de nem csak azrástól, hanem bármitől. 
Van akinek ez olyan része az életének, ami kikapcsolódást nyújt és a fő célja, hogy Ő maga élvezze ezt a tevékenységet. 
Ha neked nem tetszik egy ideje valaki írása, akkor ne olvasd tovább. Ha mégis, akkor végképp illik inkább magadban tartani, főleg ha nem is neked szól az írás. 
Vannak akik írótársukkal éreznek így. Ilyenkor nem árt ismerni azt a felet, akivel közlöd kritikádat és az sem mindegy hogyan közlöd vele.
Gyakori eset. Viszont hiába szép dolog az őszinteség, vannak helyzetek amikor a kegyes füllentést érdemesebb alkalmazni, mert ezzel nem okozol másnak sem fájdalmat sem depressziót. 
Ha valakit ez nem érdekel, az őt minősíti. 
Akinek nem inge, ne vegye magára. 

Hogy mit akarok elérni ezzel a poszttal? Nos jó lenne ha ezzel rá tudnék bírni egyes embereket, hogy minden cél nélkül NE tegyenek ilyeneket, de teljesen esélytelennek tartom a dolgot. 
Szeretném, ha tiszteletben tartanák egymás hobbyjait, és a kritériumokat mindenk maga döntse el, nincs szükség bírákra, nincs szükség kioktatásra. Ha valaki kéri lehet adni, mert azaz ember felkészült rá, de egy olyan embernek ne gázoljunk már a lelkébe aki nem érdemli meg!

Csak azért írtam ezt a posztot, mert hirtelen felindulásból csak ezt tudtam tenni, ha lehetne egyesével koppintanék az ilyen emberek buksijára, hogy ugyan gondolkozzanak már el. Emberek vagyunk, érző lények, INTELLIGENSEK és meg kell tudnunk válogatni a szavainkat és azt is hogy mikor mit érdemes mondani és mi az amit inkább jobb magunkban tartani!!

Köszönöm, hogy elolvastad.

ui.: Személyes panasszal lehet hozzám fordulni, kritikával is. Én most felkészültem rá!
 

Nu, szóval szerdán még dolgoztam (igen elsején, nem meglepődni, van ilyen) utána úgy voltam hahh végre egy hét szabi, rám fér. 
Előre tudtam, hogy csak a fele fog megvalósulni, na de hogy ennyire gyorsan el is szalad :D 

Na de ez az ára annak, ha az ember jól érzi magát, és be kell valjam tényleg megéri. 

Kezdődött a csütörtökkel: sütés, készülődés, agybaj, takarítás, agybaj, pihenésből nem sok. Eddig nem is rossz. 
Péntek: ballagás. Apám kicsit beleszart a dologba, csak hogy SZÉPEN fogalmazzak. Csak a vacsira való üdítőkért kellett volna boltba menni, de jó anyám már tiszta ideg volt, mert neki még nézelődni kellett. Igen, érdekes mód ha nem neki program (kifejezetten) akkor ráér. Na de nagyjuk a negtivitást!

Reggel kelés, elpakolás, rendezkedés, elmentek boltba, én felmostam és rendezgettem, mert hála annak a csodálatos időjárásnek, nem udtaeldönteni esni akar-e vagy sem, hát így én sem tudtam eldönteni. Mivel jóanyámék később jöttek, így később kezdtünk neki a sütik előcsomagolásának (amit a rokonság hazavisz és nem kínálgatós) így naná, hogy volt amire nem jutott idő. A ballagás csak délután háromkor kezdőtött, de naná, hogy az öltösködéssel rohanni kellett mint állat... De nem baj, így is jó volt, mindenki csini volt (aki be mert volna szólni lecsapom xD)

A ballagás felét kint felét bent tartottunk, mert az eső rákezdett... Vicce volt (ironikusan is meg nem is) mert azt hittük elölről fogják majd kezdeni az egészet xD Szerencsére nem. 

Aztán go haza, rokonság fuvaroz, rendezkedés mert az időjárás is eldöntötte, hogy befejezi a baszakodást, nem fog már esni. zsír, így elférünk kint, még ha hűvi is van, lezajlott a vacsi, ami számomra túl rövid volt, de oda se neki, annyival kevesebbet kell bájologni. 

Ami viszont számomra elég rosszul esett, hogy az ott lévő 13 emberből (a közvetlen családon kívül) 2 embernek jutott eszébe magától hogy amúgy ja nekem névnempom is van aznap. ennek hatására még két ember észbekapott, a maradék meg kb le sem szart :\ Nem mintha ajándékot vártam volna, azt senkitől, de komolyan mert nekem csak a gesztus számít, de az sem volt. 

Eltelt így a nap és jó hullaként persze, hogy nem feküdtem le aludni, hanem kockultam még xD

Mert tudtam hogy másnap reggel picivel későbbi vonat, és még ki is visznek kocsival ója ˘˘ :P

Nos így is kezdődött a másnap reggel, ahol már fél kilenckor ültem a vonaton (ami naná, hogy késett, nem is MÁV lenne) fél 11 után meg már várt rám Rau bébiszitter x3 Na vele elbattyogtunk jóóóó sokáig (míg kettes számú bébiszitterem nyünnyögöt "valahol" xP xDDD) Hős volt mert a mozgólépcsőn is felment *-* xD  aztán elbeszélgettünk, kajáltunk, sőt mondhatom azt is, hogy megbeszéltünk mindent *-* és jó volt~ gyorsan is telt az idő x3

Délután már mehettünk is fel Hyuuhoz mikor hazaért x3 jó sok hármas dumcsi, fanolódás, sütizaba (igen hízlalom őket MUHAHA) xDD 
Na meg amiért lényegébel fel is mentem, az hogy a Kise CP-t felpróbáljam, ami alapján az én Senpai CP-m elkészül majd *-* 

Ugyan így paróka próba is volt xDD hahh a képet feltettem facera, elég khm... hosszú hajú senpai lenne xD bár jól állna neki xP xDD

Megnéztük (Hyuu ismételt) a Magi utolsó három részét vacsi közben, majd végül már részemről csitult a baromkodás, meeert kezdtem bealudni xDD (kiütött rajtam az alvatlanság) És már tökre kómázgattam be miközben hallgattam az "estimesét" ami nem annak lett szánva de ezt sikerült elérni xP xDD

Aztán hagytam még Hyuut kockulni mert beájultam ˘˘ szerencsére reggelre nem éreztem hogy Senpait megmoleszterélták volna xP xDDD

No másnap (részemről nem, de) koránkelés. 

A vasárnap telhetett volna jobban is, és ténynem volt rossz, de egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy szerettem volna, ahogy terveztem volna. 

A telefon elkezdett merülni, akivel találkozót beszéltem nem jött el, akiknek írtam nem ért rá vagy no reaction, végül mielőtt végleg kinyiffant volna a telefonom, ismét Hyuut zargattam fel. 

Itt is hajtogatom, hogy gomen de hát tíztől fél ötig nem tudok mi a pukit csinálhattam volna még ˘˘" mert sétálni egyedül nem merek xDDD Pedig csak azzal telt volna el eléggé az idő. 

Így viszont iszonyat gyorsan telt tényleg, mert séta+jó társaság, sutty máris négy óra lett x3 

(közben meg is lett a tervezgetés pár elvetemült CP fotóra.... hmm fagyi, ugye Kise? XDDD)

Itt már arra számítottam, hogy vége a nap azon részének, amit nem-otthon töltök, de nem. Hatalmas meglepetés ért. 

Már csak 1-2 perc volt indulásig, amikor pontosan a szemben lévő helyre bevágódott egy régi ismerősöm, csak pislogtam. Szintén gyorsan eltelt az idő, szintén a jó társaság miatt, nagyon örültem. Vicces volt, hogy én még szombat reggel vettem meg a helyjegyet ő meg indulás előtt öt perccel és egymással szemben ültünk pont :D

Nála sajnos azt sajnálom, hogy azt ígértem félig haza tudjuk vinni (mert arról volt szó lejönnek értem kocsival a vonathoz, ami meg is volt), de drága szüleim kitalálták, hogy ők még boltba akarnak menni az ellenkező irányba, így sajnos nem lehet :( Nyüff


Ami jó volt, hogy Lacikám már ott várt a peronon x3 kezében torta (mert ezt nem tudta elrejteni hiána csomagolta be hatszor) és jött velünk haza x3

Mint kiderült ugye (sejtettem) ez a névnapi tortácskám, amit ráadásul ő sütött *-* sajna nem gondoltam erre (ő sem) le szerettem volna fényképezni mielőtt felvágjuk és megesszük, e elhihetitek, hogy egy gyönyörű tejszínes-eperkrémes-zselés torta volt nyamm *-* Nagyon fincsi volt és persze nem véletlen, hogy már alig van belőle xD Se én se apám nehezen akartuk elhinni, hogy ő sütötte, mert olyan szép volt xP
 

Utána végre (már hiányzott) jött egy összebújós alvás, nyáh *-* ki is aludtam magam x3 bár a hülye időjárásnak köszönhetően fejfájással keltem, hát persze miért ne... Amint feléledtünk és elkészültünk, Lacikám ment haza tanulni, én pedig optikushoz. Egy olyan helyre, ahol szemvizsgálat is van. Még szerencse, hogy készültem mert az is pénzbe került, de mindenképp szerettem volna szerezni valahogyan próba kontaktlencsét. Igaz nem lett meg olcsón, de legalább megvan a szemvizsgálat, tudom hanyas lencsét kell hordanom, hogy jól lássak, plusz lesz lencsefolyadékom is :3 ezeket kellett kifizetni, a próbalencsét ami egy hónapa jó, azt pedig ajándékba kapom hozzá x3 még szerencse, mert mint ott felsorolgatták marhadrága a sima lencse... talán 3 db havit mondta 12 000 Ft-ért O-o kicsit ledöbbentem, mert én színes lencsét fogok szerezni 3000-ért sőt még az 5000-el is a fele alatt vagyok és az SZÍNES dioptriás, de hát... áj láv hungárí <3  


És el is érkeztünk a ma estéhez és a mosthoz :3 ezennel vége timcs estimeséjének, jóccakát x3 

Megtanulhattam volna már rég, hogy ha én valamit eltervezek, akkor az szinte soha nem jön össze, mindig közbe jön valami. Most azt a nagy hibát követtem el, hogy nagy hiszékenyen úgy voltam vele, ez a hetem laza lesz, csak 3 napot kell dolgozni 4 helyett, na majd foglalkozom végre a hobbymmal mert már ideje lenne annak is rég. 
Kár volt egy egész hetet eltervezni, mert így az egész hetem szét lett cseszve :D
Persze nem azért panaszkodom mert csak velem történik ilyen, tudom, hogy más is szív sokat az életben, nagyobbat mint én, de ha megtehetem, hát hagy adjam ki magamból így, ahelyett, hogy megzakkannék. 

Kezdődik ott a történet, hogy ezen a héten kedd-csütörtök-vasárnap lett volna a munkanapom. 
Hétfőn rögtön az volt a terv, alszom eleget, felkelek, kajacsinálás és végre írhatok. 
Nem. 
Már előtte két nappal anyám lefoglalt, hogy ő megy vérvételre meg CT-re kontrollra, kísérjem el. Hát jó. Gondoltam nem lesz sok idő, max a CT három órás, de elméletileg egyeztetve volt időpont, minden. 
Keltem ötkor, elmentünk vérvételre..... aztán nyolc óra helett 11-kor kerültünk sorra, aztán még a vizsgálat ideje, előtte a szvötyi ivás 2 órán keresztül, és végül a tervezett 11-12 környéke helyett - mivel naná busszal kellett hazamennem egyedül - fél négyre értem haza. Tök feleslegesen ültem az orvsnál több órát, ahelyett, hogy itthon takarítottam/főztem volna plusz pihenhetnék...

A Kedd egyszerű munkanap volt, eddig a legmegbízhatóbb pont a héten. 

Na de a szerda viszont:

Ismét szabadnap lett volna, de a másik csoportból, akikel felváltva dolgozunk, olyan beteg lett szegényem, hogy kórházba került, más szabin volt, így be kellett segítenünk az esti műszakba. (Innen is jobbulást Dia, remélem hamarosan jobban leszel)
Persze elárulom nem volt kötelező, de elvállaltam, mert én ilyen kis jófej vagyok xD Na meg csak nem terhelhettem totál le másokat, ugyan úgy dolgoznak mint én, és ha velem történne hasonló ugyan úgy más is megcsinálná helyettem, szóval mindenképp bevállaltam, totál mindegy plusz-e vagy sem. 

Így viszont, hogy ne legyek kidőlve, a délutánt is "lazsálással" töltöttem, hogy kellően oda tudjak figyelni az esti munkára. (Tökéletes így se volt, de hát senki nem az). Ez pedig azt jelenti, hogy szerdai nap ismét kilőve (legalább el tudtam mosogatni).

Na ez után jött a csütörtök. Bár olyan lett volna mint a kedd... 
De katasztrófa. 
Előző nap én ugye hamarabb kiléptem a rendszerből, mert csak az esti műszak közepében segítettem be, éjfél előtt már nem voltam benne, viszont éjjel/hajnalban úgy leállt a rendszer, hogy nem tudtam reggel hétkor kezdeni a műszakot, helyette egészen fél tízig szinte semmit nem tudtunk csinálni, majd mikor végre elkezdhettük a munkát, előtte még a tegnap esti elgányolódott cuccokat kellett újracsinálni és tölteni... 
Überzsírkirályság. 
Bár gyanítom, sőt, láttam is, hogy a többieknek többet kellett előző naposat pótolni mint nekem (még most is sajnálom őket) és olyan "jól" haladtunk, hogy a nappali műszak  és az esti műszak közötti mintegy négy órás szünet megszűnt létezni. 

Én eddig a két műszak közötti részt minialvással töltöttem, na de ez most úgy kimaradt mint a sicc. Én ugyanakkor végeztem, mint a normál esti műszakban, ezért összetehetem a két kezem, hogy utolértük magunkat és csak éjfélig kellett csinálni és nem hajnal kettőig. 
Utána úgy ájultam be az ágyba, hogy most reggelre annyira bealudtam a vállamat, hogy féloldalasan ülök :D Kéne egy masszír.... 

Már félek előre tervezni a hétvégére, mert tuti beüt a krach én meg már kezdek stresszes lenni, hogy soha semmi nem jön össze. 

Egy mai beszélgetés után végeznék egy cseppnyi közvélemény kutatást, hogy vajon velem van a baj, vagy az édes anyukám spiláz túl mindent? 

Kezdjük ott, hogy szerinte menhetetlenül számítógép függő vagyok, ami olyan súlyos betegség, mint a drogfüggőség. Sőt pontosan ugyan olyannak tartja, nem csak hasonlat. 

Véleményem szerint, az én generációm általánosítható "betegsége" az, hogy sokat számítógépezik, s sokan - köztük én is - ezen is dolgozom ráadásként. 
Manapság a számítógép a közösségi élet sok százalékát teszi ki. Tény, ez szomorú, régebben mindenki az utcán ismerte meg a másikat, élőben barátkoztunk és még sorolhatnám. Viszont minden ember különbözik. Nem kell semmi filozofikusra gondolni, ez csak egyszerű tény. 
Az én személyem az évek folyamán úgy alakult ki, hogy nehezen barátkozom, főleg élőben, piciny korom óta számomra, nem tudok arra a fogalomra egy nevet mondani, hogy "legjobb barát". Ez is szomorú tény, de mindennek megvan a maga oka. Olyan környezetben nőttem fel, ahol kevés volt a közvetlen közelemben a korombeli ismerős, az iskolám is kicsi volt, ráadásul mind tőlem olyannyira különböző, hogy nem tudtam normális barátságot kötni. 

Persze foghatnám a szüleimre, mert még a szemben domboldalon lévő egykori barátnpmhöz sem engedtek át pizsibulizni 11 évesen, az általános iskolai banketemről is hamar haza kellett menni (14 évesen) pedig az iskola is a szembe domboldalon volt. A személyem is az a visszahúzódóbb, aki ritkán szólal meg, de akkor általában szúrósabb, és ha nem veszed a poén, vagy szimplán csak fáj az igazság, könnyen megutál engem bárki. 

Középiskolás koromban akár erre is foghattam volna, hogy nehezen barátkozom, de már gyanússá válik számomra az, hogy a havonta egyszeri "bulizás" a barátokkal túl gyakori volt a szüleim számára. Persze megtehettem volna azt, mint minden akkori korombeli lázadó gyerek, hogy nem fogadok szót, vagy elszököm, de nem, én ebben is különbözni akartam a korosztályomból, és rendesen viselkedtem. 

Az egyetemen ezt viszont már nehezebb volt kivitelezni. 
Ekkorra már megvolt nekem a párom, úgy indultam neki az egyetemi életnek, amit nagyon szerettem. Olyan emberekkel voltam körülvéve, akik sokkal hasonlóbbak voltak hozzám, mint valaha bármelyik közösségi helyen (iskolák). Itt már nehezebben lehetett kifogása anyámnak arra, hogy ne járjak el "annyit" otthonról, mert már csak elmúltam 18 éves, de meg fogtok lepődni, ekkor is volt mindig valami kifogás, valami magyarázat, vagy csupán érzelmi zsalolás. 

Az évek alatt azért ez kisebb lelki terrorrá nőtte ki magát. (Ebben is én vagyok a hibás, mert hagytam magam). 

Ez után kezdődött minden. Egyetemi éveim alatt tettem szert életem első saját laptopjára, amit "én" vettem, tehát nem sok beleszólása lehetett a használatában ésatöbbiben (Próbálkozott, és volt időszak, de az részletkérdés). 


Egy olyan jellem számára, mint én, aki alapjáraton csendesebb, "magába" fordulóbb, az internet világa egy egészen új tárlatokat nyitott elém. Ami másnak betegség, az nekem végre egy új, szerethetőbb élet felé vezetett. 
Az évek során (mert már hat éve, hogy az internet rabja lettem teljesen) Olyan sok keves ismerőssel baráttal találkoztam, hogy megszámolni most "nem szeretném" őket, eltartana egy ideig. 

Van, akit már 5-6 éve ismerek így interneten keresztül a mai napig, volt akivel találkoztam, volt akivel nem tudtam, de az ország másik végében élő személyben találtam végre valakit, akit a környezetemben nem sikerült. Igazán barátokra, akikre -attól függetlenül, hogy élőben nem valószínű, hogy találkozom- számíthatok. 

Elismerem, hogy rengeteg időt töltök a számítógép előtt, talán még fűzhető is hozzá, hogy szemüveges lettem, ettől függetlenül, mivel hétköznapi életben ezekkel az emberekkel nem tudok találkozni, így így tartom velük a kapcsolatot. 

Végre eljött egy éve az az időszak is, amikor megtehetem azt, hogy elutazom, mondjuk Budapestre azokhoz az ismerőseimhez, akikkel jóban vagyok, végre találkozhatom velük, meg is történt, sőt tervbe is van sok ilyen alkalom még. Túlzás azt mondani, hogy az internetnek köszönhetem ezt? Beteges dolog, hogy valakit az internetről ismerek? 

Ha én el tudom ismerni, hogy valóban túl sokat gépezek - mert nem sok más hobbyra van már lehetőségem - akkor a kedves anyukám miért nem tudja azt elismerni, hogy paranoiásan retteg az internettől? 

Most elmesélem az ő további elméleteit is. 

Felőle "ismerhetem" öt éve azt a személyt akit, de soha az életben nem fogom úgy megidmerni, mintha élőben találkoznék vele. 

Első kérdés: 

Ez igaz vagy hülyeség? 

Szerinte hiába ismerem öt éve, lehet hogy bűnöző, mondhat magáról bármit, lehet hogy egyszer már találkoztam vele élőben... és? Attól még ellophatja a szerveimet.

Második kérdés:

Túlzás ezt általánosítani vagy mindenki ilyen?

Szerintem ha ez igaz lenne "mindenkire" akkor ennyi erővel engem is hihetne más darabolós gyilkosnak. 

Ha régebben alig akart, sőt nem is nagyon engedett sehova, és másokat sem engedett hozzánk - mondjuk barátnőt itt aludni - akkor miért azt várja el, hogy az itthoni környezetemből szerezzek barátokat? 

Őszinté szólva, ha ez meg is történne, van egy olyan érzésem, hogy azzal is problémája lenne. Miért is gondolom így? 

Nos jöjjön a következő téma:

A mai napon történt beszélgetésből akalult ki bennem ma ez a feldúlt kérdéshalmaz. 

Bár nem tartozik szorosan a témához, csak kicsit, de párommal jóvő nyárra tervezzük az esküvőt, már pontos időpontot is tűztem ki. 

A lényeg: 

Az egyik ilyen kedves ismerősömmel, akit internetről ismerek már legalább ÖT éve, körülbelül 1-2 hónapja tervezgetjük, hogy vele, és az ő egyik ismerősével elutazunk Timi névnapon a bécsi Állatkertbe (mert mindhárman Timik vagyunk) és tartunk egy 'Timis' napot. 

Első probléma az volt, hogy miért nem Lacival megyek? (párom) sőt, pontosítok: Mi az hogy nem Lacival megyek?

Aztán: Ezt is az internetről ismered mi? Nem férsz a bőrödben.... remélem nem az a 18 éves... (egy másik ismerősöm akivel szintén már nem egyszer találkoztam)

Ez után jött a sorozatos panaszáradat és miegymás, hogy nem hiszek neki, az interneten ezek bármit mondhatnak magukról, sosem fogod megtudni, hogy mi igaz és mi nem, hát nem félsz hogy elrabolnak? Nem rég mesélte apát, hogy XY elment egy ilyennel és elvitték a szerveit. Az ilyennek sosincs jó vége, hiába ismered öt éve az nem ugyan az, mintha élőben ismernéd... bla-stb. 

Ami viszont jobban feldühített még ennél is, hogy "Ha nem Lacival mész, akkor minek házasodtok össze?" 

Na miért?... Mert szeretjük egymást. 

" De hát úgy mi értelme van, hogy egyikőtök erre megy a másik arra?" (ergo nem 100%-ig közös minden programunk) 

Ennek... mi... köze... van... hozzá?.... 

Aztán: "Akartok egyáltalán gyereket? Minek? Úgyse foglalkoztok vele" O_o.....

Harmadik kérdéssor:

Ez most mi? Ez hogy jön ide? Hogy lehet ilyet feltételezni? 

Most én vagyok a hülye? Mert szerintem egy férj és feleségnek nem az a dolga, hogy a nap 24 órájában egymás seggébn legyenek, és annyira elszakíthatatlanok legyenek majdnem mint a sziámi ikrek.

Persze hozzáteszem, édes anyukámnak a munkahelyi traccsoláson kívül nincs közösségi álete, ő anyuka, pedig mindkét kölyke elmúlt már 18 éves, igazán megtehetné HA AKARNÁ hogy eljár havonta 1-2x olyan emberekkel, akikkel jóban van munkahelyen. De nem... (nem tudom miért). Mert neki ez normális lenne? Talán, soha nem fogom megérteni. 

Amikor hetente kétszer tudtam találkozni párommal, azt néha sokallta, de mióta ténylegesen is tervezzük az esküvőt és (a munkáink miatt) hetente csak egyszer tudunk igazán találkozni egymással, ahhoz képest, hogy mindketten miskolciak vagyunk, már azt mondja rá, hogy nagyon kevés. Nem tudok rajta kiigazodni. Sosem tudtam igazán, rengeteg olyan dolgot mesélhetnék még, amit nem értek nála, de próbálom megérteni, vagy ha kezdem megérteni, akkor rácáfol valamivel. 

Most hogy így kiírtam magamból az egészet, felteszem az összefoglaló kérdésemet: 


Szerintetek velem van a probléma, hogy interneten keresztül ismerkedtem meg sok barátommal, akiket kedvelek és élőben is többet szeretnék ismerni belőlük, ez tényleg nem normális dolog? És szintén rendellenes dolog az, hogy nem a párommal töltöm az összes itthonról történő kiruccanásomat? Csak az én hibám, hogy az internetes közösségbe menekültem, ha máshol már nem tudtam közelebbi kapcsolatot teremteni más emberekkel (kivéve azt az 1-2 embert)? 

És ami csak költői kérdés: Mi a baja az internettel? 

Ha egyáltalán követi valaki ezt a kis blogocskát, akkor észrevehette, hogy egy ideje nem jártam itt :) Mindennek megvan a maga oka. A szolveszteremről például nem tudtam mit írni, mert nem volt érdekes, aztán csak úgy folyt az élet. 
Január közepén végre behívtak állásinterjúra, lefolyt a betanulás, és februárban kezdtem is dolgozni. Innentől érthető, hogy miért is nem értem rá a bloggal és a többifel foglalkozni. 
Az új munkám jó, nem csak mert otthoni és egész jól fizet. Annyi a lényege, hogy tévés/rádiós híradókat, műsorokat nézzek/hallatok és ezeket kell "feldolgozni". Szóval a kész műsort. A feldolgozás folyamatát, vagy hogy mi a lényege, azt inkább nem mondom el pontosabban, mert pár ember akinek elmeséltem nem volt teljesen érthető, így inkább nem is próbálkozok vele :P 
De nem is ez a lényeg, hanem hogy végre dolgozom, és közben bővebb a szabadidőm, hisz nem kell a munkába utazással foglalkozni, plusz a beosztásom is lehetővé teszi a szabadabb időt. 
"Álommeló, mert pizsiben is lehet csinálni" :P

A Kuroko no Basuke anime iránt a rajongásom csak egyre fokozódott annak ellenére, hogy az anime csak április vége környékén fog folytatódni, páran tapasztalhatták is, hogy mennyire fanatkus lettem az mostanában. 

Az elmúlt hónapok nem voltak azért annyira eseménydúsak, mint lehettek volna, de sosem lehet minden annyira izgalmas nemde? 

Egy dolog viszont lehet érdekességnek még passzol ide. 
Párommal megbeszéltük végre az esküvő pontos időpontját :)
Csak sikerüljön is megszervezni :D

Mint minden évben már nálunk a szokás, nálunk összegyűlik a kis cshálád, közös vacsebédel készülünk, így én, öcsém, a szüleim és a két nagymama együtt töltjük a karácsony 24-ei napját. A menü szerintem senkit nem érdekel, mindenkinél más mindenkit a saját eledele érdekli, hogy mit falhat, szóval ez itt most nem téma, hanem az a karácsonyra kapott ajéndékcsomag, amit a fa alatt lapult míg mi vacsebédeztünk, s ott várt minket míg ki nem bontjuk. 

Kezdjük azzal, hogy édes szüleim figyelmeztettek, hogy sajnos nem volt sok pénzük a karácsonyi ajándékokra így egy olcsóbb megoldású csomagocskát figunk kapni. Nos, azt hiszem ez meg is látszik már a gyönyörű és egyedi csomagoláson, amiről süt a szeretet. A csomag épp apám lábának támasztva látható, először oda tettem eme csodálatosan díszített csomagot, ami egy papírzsákból áll (mint amit a hobók csavarnak a filmekben a piásüveg köré) egy stílusos madzaggal megkötve egy aranyos egyfülű masniban, ráadásul a nevem is rá van írva felül.  Ki ne ösülne egy ilyen csomagnak? :D

A csomagocskát kibontva három dolgot találtam benne. Nos tudni kell, hogy egyszerű kívánságlistámon "arctisztító csomag" névvel szerepelt a jézuska felé a kérésem, szóval nem sok minden, de azért hogy legyen mégis valami a fa alatt, amit még használni is tudok. Ez a három szépségesség volt benne, amiről lentebb máris és mindjárt láthatók lesznek nagyobb képek. 

Az első dolog, mint a cimkén is látható, egy BŐRRADÍR. Aki nem ismerné fel ennyiből, hogy mi is van a zacsiban, elárulom, hogy dörzsi (smirdli) papír. A célnak megfelel, de a fél arcod is leszedi ha esetleg újat szeretnél magadnak alkotni. 

A következő dolog, hogy ha az előző nem lett volna elég, hozzásegít az új szép arc szerzéséhez ez a SÓSAVAS ARCLEMOSÓ ami garantáltan a plasztikai sebészerte juttat ha ezzel mosod le az arcod, így az új külső ismételten garantált. (Csak hogy mindenki megnyugodjon, víz van a flakonban. 

És az utolsó csodálatosság, amit valójában nem kértem, de ugye ez nem kívánságműsor, az apám szerint "Pákó is ezt használja" reklámmal ellátot BŐRPOLÓ és véleményem szerint barnító krém (cimke alatt kileshető, hogy barna cipőkrém). Télen úgyis kell a jó szín az embernek. 

Nos ez volt az én karácsonyi minimal csomagom, remélem tetszett :D


Na jó, igazából kaptam más dolgokat is, de azt csak annak írom le akit érdekel ˘˘

A tegnapi nap a finom kategóriás katasztrófába sorolható. 
Kezdődött azzal, hogy körülbelül 4 óra alvás után épp hogy felkeltem és betoltam egy fél szendvicset, indulhattunk is. 

Még szerencse, hogy kocsival, mert hatványozottan fáradt lettem volna. 
Először is be kellett mennünk a cipészhez a kész cipőkért, amiket még múlt héten vittem le készíttetni. Oké, nem nagy cucc. Ez után jött egy kis extra, mentünk anyuival fodrászhoz, de naná, hogy én csak kísértem végül, szóval nem csináltam mást mint ültem és vártam míg Ő elkészül... 

Ez után jött a neheze, nagyanyámat felszedtük otthon, és go várásolni (mert neki folyton vásárolhatnékja van, bár tudnám hova tömi azt a sok kaját...) 
Ásványvizet (zsugorral) nagy szatyrok, kb 2 óra alatt meg is voltunk, pedig CSAK két boltban jártunk amik közvetlen egymás mellett vannak. 

Mert hogy ő mélázva vásárolgat... (amikor rászóltunk még előző nap hogy sűrű a programterv nagyi, írd össze mi kell) és még így is mi szóltunk rá anyámmal, hogy amúgy ez nem kéne? Meg ez? Mert hogy minap azt mondtad kell. Jaa tényleg... -.-'

Na de ezt is sikeresen letudtuk és go haza. Kb annyi értelme volt mint mint TVben a "hangyacsatát" nézni (gy.k.:amikor nincs adás), mert háromnegyed óra alatt annyi időnk maradt, hogy átöltöztem, főztem egy kávét, fellestem netre és csókolom.

Azt hittem végre kezd értelme is lenni majd a napnak, DE nem. Nagy csalódás.

Csak egy óra volt amíg beültünk és vártunk, mert 16:00-ra már ott kell lenni ˘˘ De persze hogy csak Öt utám pár perccel kezdik el a műsort. Miért is ne...

Végre elkezdődött az egész, első osztály áll sorban hogy feltűzze ofőjük a szalagokat, az Osztályfőnöknő összeöltözött a lányokkal is csak azért picit csinosabba, szépen berakott haj minden.

Ehhez képest öcsém osztályfőnöke úgy nézett ki, mintha épp óráról jött volna ki hogy "ezt is letudja" -.-' lapos lófarokba csurizott haj, ferde kockamintás blúz idétlen színekkel. Látszik mennyire szereti az osztályát, vagy mennyire érdekli...

Ez után következett az a sok, ami másoknak, főleg a mai generációnak nem megható, de engem szíven ütött amikor megláttam, hogy egy Seal számra bécsikeringőznek. Azt hittem leesek a székemről, hogy ilyen nincs. Oké, lassú szám, régi sláger miegyéb, de a régi kultúrát miért kell a "modernebbel" összekeverni? Lehet túlreagálom de nekem ez nagyon nem jött be.

Ez volt az egyik osztály műsora. A következő öcsmék voltak, de mit ne mondjak itt is meglátszik, hogy az ofő szart bele mit csinálnak. Putris műsor, minimális idióta humorral és csak pár kiemelt embernek volt főbb szerepe, nyilván a klikkek...

A következő osztály nem csinált semmit, csak képösszevágásra meg zenére körbeültek a színpadon.

Az utolsó osztály volt valamennyire értékelhető, mert jópofa volt és jól összeállítva, még ha nem is annyira kidolgozott mint más, de minden a helyén volt, az tetszett. De ennyi.

És ennyiért nekem valahogy nem érte meg 3 órát ülni egyhelyben.

Hazaértünk végül este nyolc körül, hulla fáradtan (még mindig mázli hogy kocsival voltunk mert tuti ruhástól borultam volna az ágyba.)

Sajnálom öcsémet mert ilyen igénytelenül összeállított szalagavatót még nem láttam. Voltak jó pillanatok, szó se róla, de hogy a 75%-a értékelhetetlen volt az fix...

 

A Mai reggel viszonylag jól indult, gondoltam én. 

A gépem újratelepítése sikerrel járt, végre gyors, száguld, nem kapok agykukit a fagyásától és backódásától, s habár 1-2 dolog nem úgy jött össze rajta (pl az msn verzió, stb) mégis megérte végre a sokadik babrálás és már pikkpakk megy. 

Kezdetben még nyogudtabb voltam mikor eljöttem Laciméktól (igen nála aludtam és Ő csinálta meg a gépemet) tudtam előre, hogy utam először cókmókostul nagyimhoz vezet, mert meg volt beszélve. 

Mint általában lenni szokott, többet kér mint amennyit előre beszéltünk, hogy azért megyek hozzá azt csinálni. De nem para, már hozzászoktam, viszont a mai már sok volt. 

Azzal kezdett, hogy nem csak a postára kell neki menni (megint) hanem gyógyszertárba, valamint boltba is. De nem akármelyikbe, mert ami neki kell csak egy boltban lehet kapni és az naná, hogy mem a közelben van hanem szépen buszocskázzunk. 

Nem para, két busszal megjárhatók a dolgok. 

Fél cuccomat lepakoltam, szatyor fel, irány a körút. Bolt-posta-gyógyszertár, buszra vissza fel, aztán még x perc séta és meg is vagyunk. 

Mikor felértem, eszébe jutott hogy jaj Kisjányom ezeket elfelejtettem odaadni (maradt még pár orvosi recept, csodálatos) ezt is váltsam ki, de csak az itteni gyógyszertár, meg mellette a boltból vigyek retket. 

Oké, nem para, csak 10 perc oda aztán vissza kis séta, megjárom, jövök haza enni, mert már pusztultam ki, mert Lacikáméknák a reggeli = egy kávéval és puszipá. (Max néha egy joghurt kijár, de csak nekem). 

Lementem, sorbaállni megint, kétszer is, megvettem mindent felérek, már szedem össze a cuccomat, hogy na go haza, lépek egyet. 

Jaj elfelejtettem (már rosszul kezdődik) menj már vissza a zőccségesbe tojást meg vizet kell venni... 

Cérna pikk.... Timike agya pukk.
 
Bazeg nagyi... most mentem el a boltból jövet mellette mi a tökömért nem tudtad akkor mondani????!!??

Jaj hát hol jár az én eszem blabla... (nem figyeltem igazán a magyarázatot) De hát mit csináljak, nem hagyhatom ott úgy mert akkor megint elesik még bottal is a szerencsétlen, visszacsattogtam megint x perc, a hasam közben végig pofáz. (Mert ha drága nagyinak mondom hogy éhes vagyok olyannal kezd el tömni amit nem szeretek) 

Pedig hányszor kértem már, hogy ha leutazok hozzá, akkor előre mindent írjon össze, fel, le, akárhova hatszor is, mert inkább egyszer cipelek 25 kilót, minthogy hatszor kelljen fordulni. Erős vagyok, fiatal vagyok, bírok rendesen cipelni még... >.>

De mielőtt megint eszébe juthatott volna bármi most már tűztem haza, a végén még este hatra sem vergődtem volna haza. 

Még szerencse, hogy egykor már itthon pakoltam le a cuccosom >.<

Nem tudom kivel esett már meg, hogy arra ébred rohanni kell. A szó majdnem szoros értelmében.

Az a csodálatos megtiszteltetés ért, hogy a nagymamám a hétvégét nálunk tölti. Ezzel annyira nincs is baj, mert sokat pihen és alszik, viszont már bottal jár szegényem ezért vagy kísérgetjük vagy hozzuk visszük kocsival.

Előre úgy volt megbeszélve, hogy a mai nap folyamán majd délelőtt elrendezem a dolgaimat, szépen megebédelünk a nagyival, majd délután kényelmesen hazakísérem. Nincs messze, nem probléma, de ha messze lenne is, a busz elvisz nem? Én meg ráérek.

De mint általában, a terveim soha nem jönnek be, ha mégis akkor csodálkozni szoktam. Most nem csodálkoztam.

Ugyanis egy fincsi fél hármas rendes lefekvés után fél nyolckor arra keltem, hogy drága nagyi áll felettem és beszél.
Nem vagyok túl jó az ébredésben, így vagy lassan kelek magamtól, vagy az ébresztő kidob az ágyból, de akkor addig ne szóljon hozzám senki, míg nem kaptam kávét.

Elég nehéz álmomban kávét szürcsölni, és nagyi nem tartotta be a szabályt, szóval míg én aludtam beszélt nekem és erre keltem. Persze, hogy nem értettem egy mukkot sem, nyilván nem fogom fel csak azt, hogy hang jön felém, agyamban még azt sem tudom eldönteni, hogy fiú vagyok-e vagy lány, így hunyorogva konstatáltam, hogy Ő az, majd nyekeregni kezdtem neki, hogy... "várj... nem értem".

Nagyi ebből azt szűrte le, hogy nem hallom amit mond, szóval ahelyett, hogy szépen megismételte volna szerencsétlen ébredőnek azt amit mondott, valóban ismételt, csak kb 3 decibellel erősebben (annyira nem értek ehhez a mértékegységhez, lehet több vagy kevesebb volt) A lényeg, hogy elkezdett kiabálni, mire felcsaptam a kezem hogy, nyugodjál meg anyuka, hallom, csak lassabban mert bootolok még.

Most már sikerült megérteni azt, hogy "kisjányom ébredjél, keresztanyád közölte hogy jön hozzám én meg nem nagyok otthon így nehéz lesz".
Szóval Timci ki az ágyból, bugyi-zokni-nadrág (ésatöbbi) egy kávé (mert ha az elmarad nyüszi van) aztán go, szatykor fel, nagyi a hátra és spuri a buszhoz.

Gyorsan fel is értünk hozzá, de itt nincs vége a mesének, csak az érdekes részének, szóval ha az uncsi nem érdekel ne olvasd tovább, de én akkor  is elmondom, mert lehet van olyan édesen drága unatkozó ember, aki ezt is elolvassa (vagy csak érdekli mi van velem)

Szóval: mint terveztem (igaz csak délutánra) elindultam boltba, de akkor már neki is kell valami. Jártam egy kört a busszal, kb 2 órás művelet és egy olyan szatyorral tértem vissza hozzá, ami majdnem leszakította a vállamat.

Mondjuk ez még nem para, mentem már vele úgy piacra, hogy ebből a jóféle megpakolt szatyorból volt három, és Timike játszotta a málhás szamarat. De Tintike Hero, és még azt is átcitálta a városon.

Vettem magamnak is cuccot, neki is, keresztanyámnak is időközben, majd egy fincsi borravaló után indulhattam haza (Baracklé és 200 Ft, igen ennyit érek, szipp xD)

Hazajöttem és ette, végre, ezt olyan fél 12 tájt.

És most itt ülök és legépelte ezt a kis sztoryt ahelyett, hogy mosogatnék. Úgyhogy mielőtt kinyírnának a bacimanók és a mosogatószörnyek megyek és megküzdök velük. Puszika~